lanyu (ejtsd: lányü, más néven orchidea) sziget egy pici kis (45km
2-es) vulkanikus sziget tajvan déli csücskétől kb 60km-re keletre. sajátos, a fülöp-szigeteki batan szigetcsoport népeivel rokon, kúltúrája az utóbbi években egyre népszerűbbé tette a, többnyire tajvani, turisták körében. azért persze még nagyon messze van a turista paradicsomtól, mind a szárazföldi összeköttetés mind pedig a szálláshelyek száma és kényelme tekintetében. főleg búvárok, ornitológusok/madármegfigyelők illetve, kalandvágyó hátizsákosok látogatják.
balga módon a tegeri megközelítést választottuk. kifogtunk egy szeles napot (errefelé az időjárás eléggé szeszélyes, főleg a tájfun-évszakban) és a bőséges (korlátlan fogyasztás) reggeli sem használt nagyon. licsi itt már nagyon komornak tűnik, pedig ekkor még nem sejtettük mi vár ránk. az út majd' három órás volt, én bírtam ki tovább (majdnem egy óráig) viszont én hánytam többet.
a kikötő békésnek tűnik itt, bár ez a kép asszem már másnap készült. a megérkezés után órákba telt míg összeszedtük magunkat. a (nagy) hajónk a képen pedig nem volt olyan pici, k.b. 200 ülőhelyet számoltam meg. nem vagyok egy tengerész, de átkeltem már pár tucatszor (többször két-három napon át) tengereken, tavokon, folyókon, és még soha nem kellett nejlon/papír zacskó. ilyen rosszul azonban még életemben nem voltam...
a szerencsésebb látogatók ide érkeznek, bár a 19 személyes repülőgépek sem lehetnek sokkal stabilabbak a sokszor viharos szélben. a napi két járat (az egyébként is kisebb és távoli tajdong városbából/ba) gyakran kerül törlésre.
szállást (mint sosem amikor utazom) nem foglaltunk előre, de mire összekaptuk magunkat az érkező hajót fogadó panziósok, motel tulajok eltűntek a kikötőből ajánlataikkal, az egyetlen ott maradt "információs" lány pedig nem volt valami informatív. béreltünk tehát egy robogót és elindultunk szállás után nézni. a szél tombolt ami felejtette a tűző nap erejét minek eredményeként persze másnapra jól leégtünk. a fényképen látható sziklaformáció a vízben a "hadihajó szikla" nevet viseli és állítólag az amcsik keményen megbombázták a II. világháború alatt mert azt hitték japán hadihajó.
megpróbáltatásaink sajnos nem értek véget; bérelt robogónk lerobbant úgy 10 km után, itt épp várjuk a tulajt.
szerencsére viszonylag hamar kaptunk új motort, így folytattuk útunkat az egyetlen, a szigetet körbeölelő kb 35 km-es, viszonylag jó minőségű, beton úton és elkezdtük érzékelni/felfogni a tájat, az atmoszférát. a már említett "jó" utat leszámítva kifejezetten dk. ázsiai benyomásunk volt, (fülöpszigetek/indonézia) mind a földrajz, a növényzet és a helyi/őslakosok tekintetében
a hagyományos ágyékkötőt már csak az idősebb generáció viseli, a nagy övtáskával kombinálva viccesen néz ki. (ami angolul pedig ugye fanny pack :-), mármint az övtáska)
a helyi lakosok nagy része ma már tajvani (kínai)... úgy lehet megkülönböztetni őket a turistáktól, hogy hárman ülnek a robogón amin nincs rendszám :-) mint ahogy az autókon sem, asszem mert nem kell regisztrációs adót fizetniük vagy valami hasonló (adó)kedvezmény miatt
említettem már talán a leégést... mivel licsi nem hozott megfelelő "védőfelszerelést", rögtönöznünk kellett. nem csak a leégés és az ázsiában divatos fehér bőrszín megőrzése végett (a napozás kb. olyan "barbárság" errefelé mint a monokini északamerikában), hanem mert szuperérzékeny bőre kb 10 perc napsütés hatására azonnal kiütéses lesz
a tajvaniak szeretnek egyszerre, nagy csoportokban utazni. egy csapat egyetemista (kb. a szigeten lévő összes turista 30%-a) szállta még ezt a tengerparti részt
délkeleti kilátás a sziget északi részéről, a világítótorony közeléből. a legmagasabb hegy 502 m
a terület elzárt, embereket nem láttunk, kecskék uralkodnak mint mindenütt a szigeten
a meteorológiai állomásról is messze ellátni.
bolondozás a hegyen.
a hagyományos házakat (ma már keveset látni), félig a föld alá, illetve inkább úgy mondanám, hogy gödrökbe építik, hogy védelmet nyújtson a gyakori tájfunok elől.
ugyanaz a ház oldalról. ma már nem lakják a jelenlegi tulaj (aki még itt született) pár éve új kockabeton házat épített a tajpejben 10 év munkából félretett pénzéből amelynek egy emeletét kiadja látogatóknak. néha diákok vagányságból eltöltenek a régiben is egy éjszakát. nagyon kényelmetlen és nyáron kurva meleg.
büszkén mesél a generációkkal ezelőtt épített házról. a kecske szarvak és állkapcsok díszítések illetve csere ezközként voltak használatosak. a képen a közös alvó részleg, jobbra a "konyha".
egyike a talán három étteremnek/bárnak a szigeten. nevére nem emlékszem, lehet, hogy nincs is. ha előre megrendeled, főznek helyi kajákat, többek között szárnyas halat, a helyi specialitást. az itallapon a tejes tea-főzőbor (milk tea with cooking wine, brrrr..) "koktél" éredemel említést.
a fő nevezetességek (nem vicc van vagy egy tucat mind bejelölve a turista térképeken) a különféle alakú sziklák. ez a "sárkányfej szikla", (gondolom még pár évig míg a szelek meg nem faragják.)
lanyu by night. az éjszakai élet meglehetősen visszafogott.
ez itt a szárított szárnyas halak helye. a halászok még nem érkeztek haza.
száradó szárnyas halak.
még több száradó szárnyas hal.
dongcsing falu utca részlet, motorizált halász asszonnyal, halász hálóval... és még több száradó szárnyas hal.
némi színvilág a ronda szürke beton épületek között. a bennszülött népviselet, a hegyek, a tenger, a tatala (helyi kenu).... és persze a szárnyas halak...
a tatala (rendkívül alkalmas szárnyas hal halászatra) a jellegzetes helyi motívumokkal.
így készíthető.
reggeli séta. az összes tengerpart kavicsos, sziklás, fürdésre még ez volt a legalkalmasabb, a víz egész évben kellemes. az időjárás szinte percenként változik, még a hőmérséklet is (nyáron 30-40 fok között), attól függően, hogy épp honnan fúj a szél. (nem, nem... szárnyas halat nem láttunk)
idilli iskola. balról (közvetlen a kosárlabda pálya mögött) a tenger.
pihenő. a tengeri visszaútra rettegve készültünk (én asszem 36 órával előtte már se nem ettem, se nem ittam) fejenként három
meklizin, (tartalékban altatók, nyugtatók)... persze a tenger tükör sima volt még bálnákat is láttunk...
balga módon a tegeri megközelítést választottuk. kifogtunk egy szeles napot (errefelé az időjárás eléggé szeszélyes, főleg a tájfun-évszakban) és a bőséges (korlátlan fogyasztás) reggeli sem használt nagyon. licsi itt már nagyon komornak tűnik, pedig ekkor még nem sejtettük mi vár ránk. az út majd' három órás volt, én bírtam ki tovább (majdnem egy óráig) viszont én hánytam többet.
a kikötő békésnek tűnik itt, bár ez a kép asszem már másnap készült. a megérkezés után órákba telt míg összeszedtük magunkat. a (nagy) hajónk a képen pedig nem volt olyan pici, k.b. 200 ülőhelyet számoltam meg. nem vagyok egy tengerész, de átkeltem már pár tucatszor (többször két-három napon át) tengereken, tavokon, folyókon, és még soha nem kellett nejlon/papír zacskó. ilyen rosszul azonban még életemben nem voltam...
a szerencsésebb látogatók ide érkeznek, bár a 19 személyes repülőgépek sem lehetnek sokkal stabilabbak a sokszor viharos szélben. a napi két járat (az egyébként is kisebb és távoli tajdong városbából/ba) gyakran kerül törlésre.
szállást (mint sosem amikor utazom) nem foglaltunk előre, de mire összekaptuk magunkat az érkező hajót fogadó panziósok, motel tulajok eltűntek a kikötőből ajánlataikkal, az egyetlen ott maradt "információs" lány pedig nem volt valami informatív. béreltünk tehát egy robogót és elindultunk szállás után nézni. a szél tombolt ami felejtette a tűző nap erejét minek eredményeként persze másnapra jól leégtünk. a fényképen látható sziklaformáció a vízben a "hadihajó szikla" nevet viseli és állítólag az amcsik keményen megbombázták a II. világháború alatt mert azt hitték japán hadihajó.
megpróbáltatásaink sajnos nem értek véget; bérelt robogónk lerobbant úgy 10 km után, itt épp várjuk a tulajt.
szerencsére viszonylag hamar kaptunk új motort, így folytattuk útunkat az egyetlen, a szigetet körbeölelő kb 35 km-es, viszonylag jó minőségű, beton úton és elkezdtük érzékelni/felfogni a tájat, az atmoszférát. a már említett "jó" utat leszámítva kifejezetten dk. ázsiai benyomásunk volt, (fülöpszigetek/indonézia) mind a földrajz, a növényzet és a helyi/őslakosok tekintetében
a hagyományos ágyékkötőt már csak az idősebb generáció viseli, a nagy övtáskával kombinálva viccesen néz ki. (ami angolul pedig ugye fanny pack :-), mármint az övtáska)
a helyi lakosok nagy része ma már tajvani (kínai)... úgy lehet megkülönböztetni őket a turistáktól, hogy hárman ülnek a robogón amin nincs rendszám :-) mint ahogy az autókon sem, asszem mert nem kell regisztrációs adót fizetniük vagy valami hasonló (adó)kedvezmény miatt
említettem már talán a leégést... mivel licsi nem hozott megfelelő "védőfelszerelést", rögtönöznünk kellett. nem csak a leégés és az ázsiában divatos fehér bőrszín megőrzése végett (a napozás kb. olyan "barbárság" errefelé mint a monokini északamerikában), hanem mert szuperérzékeny bőre kb 10 perc napsütés hatására azonnal kiütéses lesz
a tajvaniak szeretnek egyszerre, nagy csoportokban utazni. egy csapat egyetemista (kb. a szigeten lévő összes turista 30%-a) szállta még ezt a tengerparti részt
délkeleti kilátás a sziget északi részéről, a világítótorony közeléből. a legmagasabb hegy 502 m
a terület elzárt, embereket nem láttunk, kecskék uralkodnak mint mindenütt a szigeten
a meteorológiai állomásról is messze ellátni.
bolondozás a hegyen.
a hagyományos házakat (ma már keveset látni), félig a föld alá, illetve inkább úgy mondanám, hogy gödrökbe építik, hogy védelmet nyújtson a gyakori tájfunok elől.
ugyanaz a ház oldalról. ma már nem lakják a jelenlegi tulaj (aki még itt született) pár éve új kockabeton házat épített a tajpejben 10 év munkából félretett pénzéből amelynek egy emeletét kiadja látogatóknak. néha diákok vagányságból eltöltenek a régiben is egy éjszakát. nagyon kényelmetlen és nyáron kurva meleg.
büszkén mesél a generációkkal ezelőtt épített házról. a kecske szarvak és állkapcsok díszítések illetve csere ezközként voltak használatosak. a képen a közös alvó részleg, jobbra a "konyha".
egyike a talán három étteremnek/bárnak a szigeten. nevére nem emlékszem, lehet, hogy nincs is. ha előre megrendeled, főznek helyi kajákat, többek között szárnyas halat, a helyi specialitást. az itallapon a tejes tea-főzőbor (milk tea with cooking wine, brrrr..) "koktél" éredemel említést.
a fő nevezetességek (nem vicc van vagy egy tucat mind bejelölve a turista térképeken) a különféle alakú sziklák. ez a "sárkányfej szikla", (gondolom még pár évig míg a szelek meg nem faragják.)
lanyu by night. az éjszakai élet meglehetősen visszafogott.
ez itt a szárított szárnyas halak helye. a halászok még nem érkeztek haza.
száradó szárnyas halak.
még több száradó szárnyas hal.
dongcsing falu utca részlet, motorizált halász asszonnyal, halász hálóval... és még több száradó szárnyas hal.
némi színvilág a ronda szürke beton épületek között. a bennszülött népviselet, a hegyek, a tenger, a tatala (helyi kenu).... és persze a szárnyas halak...
a tatala (rendkívül alkalmas szárnyas hal halászatra) a jellegzetes helyi motívumokkal. így készíthető.
reggeli séta. az összes tengerpart kavicsos, sziklás, fürdésre még ez volt a legalkalmasabb, a víz egész évben kellemes. az időjárás szinte percenként változik, még a hőmérséklet is (nyáron 30-40 fok között), attól függően, hogy épp honnan fúj a szél. (nem, nem... szárnyas halat nem láttunk)
idilli iskola. balról (közvetlen a kosárlabda pálya mögött) a tenger.
pihenő. a tengeri visszaútra rettegve készültünk (én asszem 36 órával előtte már se nem ettem, se nem ittam) fejenként három meklizin, (tartalékban altatók, nyugtatók)... persze a tenger tükör sima volt még bálnákat is láttunk...
